elnoksegei kozgyules2013. szeptember 6-án elnökségi, majd közgyűlést tartott a Civilek a Lakóhelyért Egyesület. Elnök a közgyűlésen beszámolt a 2012. évi programokról és azok sikereiről, a pénzügyi helyzetről, a közhasznú tevékenységekről. Az egyesület 2012-ben 21 sütési bemutatót tartott, általános iskoláknak, óvodáknak, tanároknak, a budapesti Nemzetközi Sütőipari Szakkiállításon, a Finn-magyar baráti társaságnak, és a Zsindelyes Fesztiválon stb. 

Dr. Nagy Imre ismertette a 2013 júniusában megrendezett Hajdúsági Kenyérünnep és Kemencés Nap sikerét, tanúságát. Egyesületünk ismét elnyerte a Vidékfejlesztési Minisztérium által meghirdetett HÍR védjegy pályázatát. Hagyományos süteményként a „Ferdinánd tekercs” lett az elismert, mely Díszoklevelet Budapesten, a 2013. évi az OMÉK.-on vehették át az egyesület képviselői. Két személy: Benke Antalné és Lévai Istvánné ajánlásra beléptek az egyesületbe.  Az elnök a résztvevőket – zárásként- finom töltött káposztával kínálta, a sütőasszonyok pedig házi süteménnyel kedveskedtek a jelenlevőknek.
2013. szeptember 18.
Nagy Gabriella

©2024 Civilek a lakóhelyért egyesület!