20140404
A Civilek a Lakóhelyért Egyesület egy újabb terméke, a Kossuth-kifli (hajdúsági hagyomány szerint) nyerte el a Díszoklevélbe foglalt Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) védjegyet a Vidékfejlesztési Minisztériumtól.
A díj átadására 2014. március 20-án megrendezésre kerülő „Vidéki örökségünk a Kárpát-medencében” c. konferencián Budapesten került sor, melyet Szegedyné Fricz Ágnes VM főosztályvezető helyettes adott át.
Az egyesület ezzel a díjjal már 14. hagyományos tájjellegű termékére nyerte el a védjegyet , mellyel országosan csak a Pékek Fejedelmi Rendje előzi meg.
A siker 10 éves hagyományőrző közösségi munka eredménye.
E piskóta jellegű süteményt országosan többféle formában ismerik és sütik. Az egyesület főként a 160 éves Debrecenben a cukrászat” c. könyvet és a féltve őrzött, némileg megviselt állapotú családi füzetek kézírásait, valamint nagymamák, dédnagymamák generációról-generációra öröklődött ismereteit használta fel.
Jellegzetes citromos illatú, vágott dióval megszórt, vaníliás porcukorral díszített házisütemény a sütési bemutatókon és kóstoltatáson mindig nagy sikerű, nem hiába lehetett az ismert politikus, Kossuth kedvence.
Lévai Anita

©2024 Civilek a lakóhelyért egyesület!