8.1Külön öröm, amikor látja az ember serénykedni az utána jövő generáció tagjait.

8.2Az Eötvös-iskolában két hagyományőrző csoport is működik. A Civilek a Lakóhelyért Egyesület az iskolával közös pályázat kertében jutott hozzá, egy hordozható kemencéhez. A felnőttek és a kisdiákok nem először serénykedtek együtt. A közelmúltban a kenyérünnepen száz kisdiák fonta egyszerre a kalácsokat.
Szeptember 17-én „hazai pályán” öltöttek fehér pólót és sapkát, hogy ismét egy régi böszörményi süteményt a szilváskalácsot készítsék el a felnőttek segítségével. Ügyesen használták az eszközöket. Volt, aki a kalács formázásában jeleskedett, míg mások a szilvagerezdeket illesztették mérnöki pontossággal a kelt tésztára. A gyerekek és a felnőttek nagy izgalommal várták, hogy elérje a kemence belseje a kellő hőfokot. Ezután nem maradt más hátra, mint bevetni a tepsiket. A szorgos munka meghozta a gyümölcsét, a várva várt étkek hamar elfogytak.
Nagy Imre, az egyesület elnöke elmondta, hogy az együttműködés tovább folytatódik a gyerekekkel. Ha már néhányukkal sikerül megszerettetni a sütés tudományát, nem volt hiába való a fáradozás.
Gargya Imre

©2024 Civilek a lakóhelyért egyesület!