OTP2A vénkerti Hajdú Serház udvarán rendezte meg a Régi Ízek Napját, az ismét nagysikerű rendezvényét a Civilek a Lakóhelyért Egyesület. Az időutazásra invitáló program keretében régi böszörményi-, köztük Hagyományok Ízek Régiók (HÍR) védjegyes tésztafélék készültek.

Nagy sikere volt a sütőtökös pogácsának, a kőtt túrósbélesnek, a lekváros békaszájnak és mint mindig: a szilváslepénynek. Két népitáncos fiatal a már névszerint kereste a böszörményi parasztkiflit, minthogy ezt tanulták az Eötvös iskola sütőtanfolyamán. De nem csalódtak!
dr. Nagy Imre egyesületi elnök és Szabó Sándor programszervező köszöntőjével kezdődött az ünnepélyes megnyitó, a programismertető. A hajdúdorogi Szivárvány Hagyományőrző Egyesület nóta és tánc műsora, az Eötvös József Általános Iskola két tánccsoportja nagy sikert aratott a vénkerti és a városból érkezett közönség körében. A „kisebbek” a mézeskalács festést, az arcfestést, a kalácsfonást kedvelték.
A kellemes vendégszeretetet, a hagyományőrző hangulatot fokozta a felcsendülő a „Pékek és népisütők himnusza”, majd a sütőlapátos fogadalomtétel, ami országosan is egyedi. A közönség előtt – dr. Nagy Imre egyesületi elnök és Fülep Zsolt pékszövetségi elnökségi tag közreműködésével - hárman tettek fogadalmat, a feledésbe merült paraszti sütemények rangjának, hírének megújítására: Subecz Józsefné és Török Antalné sütőasszonyok, valamint Fekete Tibor sütőmester.
A családok főzőversenye, a háziasszonyok sütemény- és házilekvár versenye újra nagy aktivitást váltott ki. A legjobb eredményt süteményben Nagy Henrietta és Gajdán Antalné, házilekvárban Nagy András ért el. Nagy sikert aratott Kovács Csaba slambuc és kemencés sültje, Szabó Sándor kecskepörköltje. Különdíjas lett Varga Tibor sertéspörköltje. (A díjazás részletei az egyesület honlapján érhető el: www.civilekalakohelyert.hu).

69758459 561036734702887 4015108085986099200 n OTP3 OTP6
 OTP7 OTP 1
©2024 Civilek a lakóhelyért egyesület!