A képviselő a sajtótájékoztatón sikeres beruházásról is beszámolt. Az Út a munkához program során ugyanis biztonságossá vált a Stromfeld és Erdély utca kereszteződése. Itt korlátot alakítottak ki, illetve járdát újítottak fel a közcélú foglalkoztatottak – tette hozzá Nagy Imre.
H. Fehér Ildikó vagy biciklivel közlekedők számára. Nagy Imre kiemelte, két jogszabálynak is ellentmond a burkolat felújításának módja. Részben az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997-es törvénynek, valamint a vasút szabványának. Ez utóbbi pedig azt is előírja, hogy a vasúti átjárónál terelőkorlátos, illetve biztosítással ellátott kiépített átkelőhelyet kell kialakítani, amely szélessége legalább 1,3 méter – ez azonban nem valósult meg a jelen beruházás során. Hozzátette, a legutóbbi testületi ülésen Kiss Attila polgármester ígéretet tett arra, hogy a vasút vezetősége felé jelzi az átjáróval kapcsolatban felmerült problémákat.