Kezdőlap
TERRAMADRE konferencián
Az idén 10 éves „Civilek a Lakóhelyért Egyesület” (Hajdúböszörmény), a hagyományos termékek érdekében végzett kiemelkedő közösségi tevékenységének méltatásaként Elismerő oklevelet kapott a Földművelésügyi Minisztérium „Terra Madre, a Hagyományos Termékeket Előállító Közösségek Világnapja” konferenciáján 2014.december 9-én.
A rendezvény szünetében kóstoltatott termékeink - Böszörményi lakodalmi béles, Kossuth –kifli (hajdúsági hagyomány szerint), Ferdinánd tekercs, Káposztás pogácsa, Böszörményi darunyak, Meggyes rácsos - a kiállítók között a legnagyobb elismerést kapta.
Helyi értéktárak Hajdú-Bihar megyében – szakmai nap
Kóstolóval egybekötött kiállítást tartott a Civilek a Lakóhelyért Egyesület helyi gasztro-értéktárából a Helyi értéktárak a Hajdú-Bihar megyében szakmai napon 2014. november 20-án. A színes előadások után a szakmai napon résztvevők nagy örömmel kóstolták az egyesület süteményeit. Készült babos pogácsa, és a helyi értéktárban is szereplő Böszörményi parasztkifli. Az ízletes süteményeket készítették: Kun Ferencné és Tóth András
Bővebben: Helyi értéktárak Hajdú-Bihar megyében – szakmai nap
Sütési bemutató a Márton-napi libatoron
A Civilek a Lakóhelyért Egyesület finom kemencés süteményekkel készült november 8-án a Márton-napi ludasságokra. A látogatók szívesen kóstolták a frissen sült ludas linzert és Márton napi kiflit. A sikeres sütési bemutatón közreműködtek: Benke Antalné, Kun Ferencné, Balogh Imréné, Töviskes Sándorné, Tóth András, Szabó Szilvia, Fehér Imre, Gara Mihály
Campus Rádióban a Böszörményi Dübbencs
Sütési bemutatót tartott a Civilek a Lakóhelyért Egyesület
Sütési bemutatót tartott a Civilek a Lakóhelyért Egyesület a Csillagvár Óvoda Hétvezér úti telephelyén, mely nagy sikert ért el az óvodás gyerekek, a szülők és az óvoda dolgozói körében.
Kemencében, hagyományos pogácsa és a gyerekek által manapság kedvelt kakaós tekercs készült. A sütésben közreműködtek Benke Antalné, Balogh Imréné, Töviskes Sándorné, Mirkóné Fehér Judit és Tóth András díszokleveles sütőmesterek.
Bővebben: Sütési bemutatót tartott a Civilek a Lakóhelyért Egyesület
CIVIL DICSÉRŐ OKLEVÉL
„CIVIL DICSÉRŐ OKLEVÉL” elismerés átadásáról döntött a Civilek a Lakóhelyért Egyesület elnöksége Leleszné Sveda Klára óvodavezető és a Csillagvár Óvoda közössége részére. A vezető irányítása mellett az óvónők és a dajkák több mint egy évtizede részesei az egyesület hagyományőrző rendezvényeinek (Hajdúsági Kenyérünnep, Kemencés Nap), programjainak.
E rendezvényekre érkező több száz család gyermekeit – nagy sikerrel –az egykori népi játékok felelevenítésével fogadták. Felkutatták az egykori játékokat, melyekhez a gyermekeknek, néha még a szülőknek is élményt adó játék-eszközöket készítettek.
Tizenhatodik védjegy az egyesületnek
Hajdú Bihar megyei minőségi termék védjegyet vett át október 8.-án dr. Nagy Imre a Civilek a Lakóhelyért Egyesület elnöke a megyei önkormányzat elnökétől, Bodó Sándortól a "Böszörményi dübbencs" termékére. A pályázatra a hagyományos terméket Kovács Imréné és Benke Antalné az egyesület díszokleveles sütőasszonyai sütötték meg. A díjkiosztást követő termékkiállításon az elnök úr megkóstolta a "Böszörményi dübbencset" melyről elismerően szólt.
-ni
Civilek új szemlélettel
A tíz éve alakult Civilek a Lakóhelyért Egyesület pártsemlegesen vállalja fel, hogy a lakosok problémáit beviszi az önkormányzatba. A hagyományőrzéssel, településfejlesztéssel foglalkozó egyesület civil jelöltjei ugyanolyan jól ismerik a helyi ügyeket, a családok gondjait, mint a pártok jelöltjei, ha nem jobban, miközben a civileknél nincs „felülről történő” politikai irányítottság - fogalmazott dr. Nagy Imre egyesületi elnök.
Orosházán-a XI. Európai Kenyérünnepen
A Civilek a Lakóhelyért Egyesület 2014. augusztus 20-ra meghívást kapott Orosházára, a XI. Európai Kenyérünnepre. A rendezvény közönség napján- a pékségek bemutatkozásán és versenyén túl - különleges szórakozást kínált a tradicionális Pékek utcája.Az egyesület sütőasszonyai együttműködve a Pékek Fejedelmi Rendjének jelenlévő tagjaival, valamint a helyi Asztalos Pékséggel, közel 1500 adag hagyományos kenyérlángost készítettek, sütési bemutatóval egybekötve.
Ismét sikert aratott a Szilváslepény
A Hajdúsági Expo szakmai konferenciáján tartott sütési, kóstolási bemutatót a Civilek a Lakóhelyért Egyesület. A HÍR védjegyes és Megyei Minőségi Termék díjas Szilváslepény ezúttal is nagy sikert aratott a konferencia közel 300 résztvevője körében. A kóstoltatáson közreműködő sütőasszonyokat – Balogh Imréné, Benke Antalné,Gaál Annamária, Kovács Imréné, Mirkóné Fehér Judit, Töviskes Sándorné – több érdeklődő faggatta a Szilváslepény receptjéről és más HÍR védjegyes süteményekről.
Új buszmegállók civil lobbival
A Civilek a Lakóhelyért Egyesület 2013. szeptember 2-án közel 100 aláírással igényt nyújtott be a város jegyzőjének, melyben az Erdély utcán két megállóhelyet kért a lakosság. Egyidejűleg kérték, hogy a TESCO-t is érintse a temető járat, mely megvalósítására akkor a hivatal ígéretet tett. Többszöri bizottsági, hivatali, és képviselő testületi ülés és lobbizás eredményeként mind a TESCO járat, mind az Erdély utcai két megállóhely megvalósult. Ennek köszönhetően a kisgyerekesek és idősek számára is könnyebbé válik a közlekedés.
Igényes publikáció a Kemencés Napról
Igényes publikáció jelent meg a Landra, magyar cukrászok, fagylaltosok, pékek és tésztagyártók országos szakmai lapjának 2014. júliusi számában. Papp Román szerkesztő írása és az általa készített fotók meglepetést jelentettek a Civilek a Lakóhelyért Egyesületnek, hisz bejelentkezés nélkül „titokban” készítette méltató Kemencés Nap Böszörményben című írását.
















